Rólunk

A Trieste nevű város, mint a kávé városa ismert volt már Napóleon idejében is. Az Osztrák-Magyar monarchia idejében elnyerte a monarchia legfontosabb kikötője címet, miközben az áru származási helye, mellyel kereskedtek, Észak- és Dél-Amerikától egészen Elő- és Hátsó- Indiáig volt megtalálható. A kávé pont ebben az időben vált a legjobban eladható áruvá a növekvő népszerűségének köszönhetően Európa összes fővárosában. Trieste városa, amely ellátta Európa többi városát a kávénak nevezett növény termésével, ebben az időszakban kezdte szerelmes történetét a kávéval, amely napjainkig is tart. Ez a kapcsolat az emberek odaadó szenvedélyéből fakad és abból a hagyományból, hogy napról-napra igyekeznek elérni a Trieste utcáin árult kávé különlegességét és világszínvonalú termékeket és szolgáltatásokat nyújtanak. Fölösleges említenünk világszerte ismert márkákat, e nélkül is érzékelhető, hogy Trieste-ben a kávé népszerű és ez az a hely, ahol a kávét nem isszák, hanem élvezettel fogyasztják. Minden utca, épület közvetve vagy közvetlenül kapcsolatban áll a kávéval: kávéforgalmazók (ki- és behozatal), üzletek, piacok, kávépörkölők, kávézók. Mi ezt képviseljük és a jövőben is szeretnénk képviselni, ami minket arra kötelez, hogy felelőséggel végezzük mindennapi munkánkat.

Caffé Trieste

A mi kávénk kiváló Közép- és Dél-Amerikai, ill. Közép-Afrikai ültetvényekről származik. Olaszországban pörkölik olyan módszerrel, ami az erős, de nem invazív ízét biztosítja, amely a szájban zamatos ízt hagy, de ugyanakkor a kávénk édes és keserű is egyszerre – az érzések és ízek “kavalkádját” hozza ki.
A BAR nevezetű kávénk dél és észak Olaszország keveréke és 7 különböző típusú kávé keveréke különböző származási helyekről.

 
 
 

Laikus ügyfeleink

Üzleteinkben 5 különböző típusú kávékeveréket találhatnak, amit kérésre meg is őrölhetünk az Önök kívánsága szerint. D’orzo, ginseng kávé, guaraná kávé, kávés karamell, jellegzetes olasz termékek és mindenekelőtt Trieste és kornyékére jellemző termékek. A Caffemotive nevű céget is képviseljük azt a céget, amely az olasz cégek legjobbjai közé tartozik a kávé gépek gyártásában, kávédarálók gyártásában és a kiváló Bacchi espresso készítésében.

Háztartásbeli kávéfőzők

Ajánlatunkban nemcsak professzionális kávéfőzőket találhat, de otthoni készítésre is alkalmasakat. Készítsen jó minőségű kávét gyorsan, egyszerűen amikor kedve tartja. A Didiesse cég Frog kávéfőzői tökéletes választás lehet Önnek és barátainak.

Szakmabeli ügyfeleink

Étterem tulajdonosoknak, bár tulajdonosoknak és professzionális barmanoknak tudunk kínálni kávégépeket, kávédarálókat San Marco típusú kávéhoz és kávédarálókat Fiorenzato típusú kávéhoz (különleges érdeklődés esetén), kávégépekhez alkatrészeket és kiegészítőket. Ezen kívül eladásra kínálunk a saját kávénkból, cukrunkból, kekszekből, csokoládéból nagyon kedvező áron, ugyanakkor a minőséget az első helyre helyezzük. Ügyfeleinknek ingyenesen tanácsadást kínálunk a legfinomabb olasz espresso kávé elkészítésével kapcsolatban.

Professzionális kávégépek

Kínálatunkban különböző típusú professzionális kávégépek és tartozékok találhatóak. Kávézójában, éttermében kínálja az igazi kávé élvezetét. A feleslegesen magas árak helyett, a legjobb minőségű gépek egyszerű kezelése és ellátása biztosítja a sikert vendégei körében.

Nálunk megtalálható minden, ami szükséges egy kávézóban

Kínálatunkban a kávéfőző gépeken kívül kiváló minőségű kávékat, hozzá finom, keserű, fehér illetve tejcsokoládét, klasszikus illetve nádcukrot, valamint az étterem működéséhez szükséges tartozékok szerepelnek. Minden egyes csokoládé saját íz világgal rendelkezik, amely hatalmába keríti a vendégeket, és a kávé íz hatása meg jobban fokozódik, ha hozzá a tőlünk beszerezhető Verona márkájú kekszünket kínálja.

Elérhetőség

Master distributor

CAFFÉ TRIESTE, s.r.o.
Uršulínska 2,
04001 – KOŠICE (SK)

Riccardo Scarpa:
+39 3356699756 alebo +421 902119839

Marcello Martin
+39 3294948421 alebo +421 914188885

[wpgmza id=”1″]

Név *

E-mail *

Honnan jöttél? (város) *

Telefon

Üzenet *

ursulinskaursulinska ursulinska

×

Prešov

CAFFE TRIESTE PO, s.r.o.
Metodova 2,
08001 PREŠOV

+421 950 625 755
Ivano Mattei: +421 903 877 012
caffetrieste.po.sk@gmail.com

Otváracie hodiny:
pon-ned 7.00 – 19.00

×

Poprad

RICCARDO SCARPA: +421 902119839

MARCELLO MARTIN: +421 914188885

×

Martin

CAFFÉ TRIESTE, s.r.o.
Divadelná 11,
03601 Martin

Marek Kovári: +421 907138992
caffetrieste.mt.sk@gmail.com

×

Žilina

CAFFÉ TRIESTE, s.r.o.
Hodžova 6, 
01001 ŽILINA

Marek Kovári: +421 907138992
caffetrieste.za.sk@gmail.com

 

×

Banská Bystrica

V tomto meste prevádzku nemáme, avšak môžete nás kontaktovať na naších hlavných kontaktných údajoch:

CAFFÉ TRIESTE, s.r.o.
Uršulínska 2,
04001 KOŠICE

Riccardo Scarpa: +421 902119839 alebo +39 3356699756
Marcello Martin: +421 914188885 alebo +39 3294948421
caffetrieste.sk@gmail.com

×

Košice – Uršulínska 2

CAFFÉ TRIESTE, s.r.o.
Ursulinska 2 ,
04001 KOŠICE

Riccardo Scarpa: +39 3356699756 alebo +421 902119839
Marcello Martin: +39 3294948421 alebo +421 914188885
caffetrieste.sk@gmail.com

Otváracie hodiny:
pon-sob 7.30 – 19.00
ned 8.30 – 19.00

×

Bratislava – Floriánske námestie

CAFFÉ TRIESTE BA, s.r.o.
Floriánske námestie 1 ,
81107 BRATISLAVA

Prevádzka: 0902 497 161

Distribúcia a servis: 0911 449 831

Konateľ: 0911 146 213
caffetrieste.sk.ba@gmail.com

Otváracie hodiny:
pon-sob 7.30 – 19.00
ned 8.30 – 19.00

×

Košice – BC Cassovar

CAFFÉ TRIESTE, s.r.o.
Žriedlova 11,
04001 KOŠICE

Ing. Milan Géci: 0918 733 975
Alberto Gaballo: 0904 832 195
milang938@gmail.com

Otváracie hodiny:
pon-pia 7.00 – 18.30

×

Bratislava – OC Palace

CAFFÉ TRIESTE BA, s.r.o.
Cesta na Senec 2/A (OC Palace) ,
81107 BRATISLAVA

Predajňa: 0948 255 025
caffetrieste.sk.ba@gmail.com

Otváracie hodiny:
pon-sob 7.30 – 19.00
ned 8.30 – 19.00

×

Prešov

CAFFE TRIESTE PO, s.r.o.
Metodova 2,
08001 PREŠOV

Ivano Mattei: +421 944 119 849
caffetrieste.po.sk@gmail.com

Otváracie hodiny:
pon-sob 7.30 – 19.00
ned 8.30 – 19.00

×

Martin

CAFFÉ TRIESTE, s.r.o.
Divadelná 11,
03601 Martin

Marek Kovári: +421 907138992
caffetrieste.mt.sk@gmail.com

×

Praha

Caffe Trieste PRG
Vinohradskà 141,
13000 Praha

+420 724 000 979 alebo lucia@caffetrieste.cz

×

Ostrava

CAFFÉ TRIESTE, s.r.o.
+420 734 831 698

×

Košice – Trieda SNP

Caffé TRIESTE DISPENSER s.r.o.
Trieda SNP 37,
04001 KOŠICE

Francesco Giacomin: 0901 702 182
francesco.giacomin@gmail.com
Ing. Milan Géci: 0918 733975
caffetrieste.sk.geci@gmail.com

Otváracie hodiny:
pon-pia 7.00 – 19.00
sob-ned 8.00 – 19.00

×